A yumeiho a keleti masszázstechnikák egyike. Olyan komplex, ízületstimuláló és energetikai elemeket is tartalmazó egésztesti gyúrás, melynek célja a test szimmetriájának, és ezzel harmonikus működésének fenntartása vagy visszaállítása.
A yumeiho terápia célja, hogy az aszimmetrikus és emiatt diszharmonikus emberi testet ismét szimmetrizáljuk, ezáltal az öngyógyító erőket aktivizáljuk és a betegségeket megelőzzük, illetve a már kialakult kórképek gyógyulását elősegítjük.
Gondolati hátterét az úgynevezett „testsúlyközpont-eltolódás elmélet” adja. Alapja az a megfigyelés, hogy az emberi test aszimmetrikus, ennek oka pedig a keresztcsonti-csípőcsonti ízület jobb, vagy baloldali elmozdulása, diszlokációja. Az elmozdulás következményei elsősorban a mozgatórendszert érintik: a gerincet és az izomzatot. A medenceöv állása torzul, ami kihat a járásra is, a gerinc ferdül, a vázrendszer statikai hibáit pedig az izomzatnak kell kompenzálnia. Ennek következménye merevség, fájdalom, rossz vérellátás és oxigénhiány az érintett izomban. Gyakran keletkeznek izületi blokkok, ami a mozgásterjedelem beszűküléséhez vezet. A probléma nemcsak a csípőizületben jelenik meg, hanem az egész érintett testfél ízületeire, kötőszöveteire is kihat. Az asszimetria és annak következményei a belső szervek működését sem hagyják érintetlenül.
Az emberi test normális állapota a szimmetria, és bár igaz, hogy csaknem minden ember aszimmetrikus, ez az állapot mégis kórosnak tekintendő. A kialakult asszimetriának jól körülírható következményei vannak. Ezek egy része elsősorban a támasztó- és mozgatórendszer, tehát a csontok – ízületek – izmok anatómiai és funkcionális eltérését eredményezi, más része különféle mechanizmusok által a belszervek területében okoz elváltozásokat.
Alkalmazási területét tekintve a yumeiho széleskörű: eredetileg a shaolin harcművészek testi-lelki teljesítőképességének fokozására használták, ma már az eredeti funkció mellett mozgásszervi és belszervi betegségek kezelésére alkalmazzuk.
A hagyományos távol-keleti masszázsrendszerek elméleti alapja a meridiánrendszer és annak energetikai törvényszerűségei. Az elmélet szerint a csatornákban (nadi) áramlik az energia (prana) huszonnégy órás ciklusban. A testben az energiák akadálytalan áramlása az egészséget jelenti. Ha a test szimmetrikus, izmai és kötőszövetei lazák, akkor az egész test vér,- nyirok,- és energiakeringése tökéletes, így a felfogás szerint nem is betegedhet meg.
Azonban ha az energiaáramlás bármilyen ok miatt megakad, az adott helyen betegségek alakulhatnak ki. A különféle masszázs és mozgásterápiák ennek az energiának az áramlását segítik elő, vagy indítják be újra. A yumeiho az energiablokkok okait a test aszimmetriájában keresi. Ha sikerül az izmokat lazítani, az izületi blokkokat feloldani, ez által a test szimmetriáját visszaállítani (tartásjavítás), azzal szabad utat biztosítunk az energiaáramlásnak.
A masszázs során a yumeiho elméletében kulcsfontosságúnak tartott csípőcsonti-keresztcsonti izület helyreigazítása mellett, a gerinc nyaki-, háti-, és lumbális csigolyái, valamint a test csaknem összes izületének manipulációját elvégzik.
Összességében az energiablokkok feloldását, az egyensúly megtartását, ill. a már felborult egyensúly visszaállítását tekinti fő céljának. Kivitelezése ruhában (vékony pamut, pizsamaszerű öltözet), padlóra helyezett szivacson történik.
Yumeiho masszázs ajánlott:
- Mozgásszervi panaszok (pl. reuma, lumbágó) esetén
- Gerincprobléma, porckorong probléma, görbe hát esetén
- Izmofeszülés, izomgörcs esetén
- Vállfájás, nyakfájás, hátfájás, derékfájás esetén
- Tartási hibák megelőzésére és korrigálására
- Ízületi blokkok oldására, ízületi probléma, mozgásszervi probléma esetén
- Egyes idegrendszeri betegségek során
- A mozgatórendszer trauma és műtét utáni állapotainál
- Vérnyomásproblémák esetén
- Stresszoldásra
- Fizikai vagy szellemi eredetű kimerültség esetén
- Funkcionális zavaroknál: gyomorpanaszok, epe- és bélproblémák, székrekedés, keringési betegségek, menstruációs panaszok, migrén, fejfájás, szédülés, alvászavar
- Leromlott teljesítőképesség, memóriazavar, koncentrációs zavar stb. esetén
Nem ajánlott:
- A bőr, irha és izomzat helyi gyulladásakor
- Rosszindulatú daganat esetén
- Lázas megbetegedések idején
- Vérzési hajlamnál
- Keringési elégtelenség, rossz általános állapot idején, friss szívinfarktus után
- Artériás ér elzáródáskor, súlyos érszűkületnél
- Nagyfokú csontritkulás esetén